Az irigység, avagy dögöljön meg a szomszéd tehene

Sziasztok!

Éppen itt ülök az Aréna plázában és várok a reggeli kávémra, hogy végre beindulhasson a nap, majd délután megyek dolgozni és este jövök vissza szeretett fővárosunkba. Régen volt már ilyen reggelem, hogy csak úgy egyedül lehessek egy kávé társaságában és kicsit kieresszem a fáradt gőzt.

Múlt héten egy picit belevetettem magamat a fotózásba. Már nagyon hiányzott és hatalmas örömmel tölt el, hogy újra csinálhatom. Az viszont kevésbé örömteli, hogy mennyi irigy ember létezik a világon. Nem nagyon szoktam kommentekkel foglalkozni, vagy ismeretlen emberektől kapott levelekkel, de meg kell említenem, hogy hatalmas csalódottsággal tölt el, hogy mennyi irigy ember van a világon.

Aggressive woman

Valahogyan nem tudom megérteni azt a rosszindulatot és szitkozódást, amit egy facebook üzenetben kaptam miután megosztottam, hogy visszatérek a fotózáshoz. Korábban is megkaptam már, hogy burzsujként élek és kérkedek a dolgaimmal, de úgy voltam vele, hogy aki nem ismer, az nem is tudja mi van a háttérben. De az szörnyen felbosszant, amikor azzal találom szembe magam, hogy gazdag szülők elkényeztetett hülye gyereke lennék.

Tény, hogy szeretek éttermekbe járni és ha tehetem, akkor kipróbálok új helyeket is. Az is igaz, hogy heti 2-3 alkalommal személyi edzővel edzek, meg az is igaz, hogy most vettem egy profi fényképezőgépet. Ezek tények, ezt láthatjátok itt a blogon is és a facebookon is, de azt már senki nem tudja, hogy ezeket nem a szüleim finanszírozzák, hanem én. Tény az is, hogy szüleimmel élek és ez nagy segítség, de nem kapok heti 100 ezreket csak úgy. Ha nagyon megszorulnék, akkor kisegítenek, de minden úgynevezett sznobériámat a saját magam által megkeresett összegből fizetem.

Amúgy azt még úgy halkan, gyök alatt, zárójelben megjegyezném, hogy nekem a fényképezőgép munkaeszköz, így muszáj a legjobb minőségről gondoskodnom. Egy kis kompakt gép is szép fotókat tud csinálni, de egy 14-16 órás esküvőt azzal nem lehet megcsinálni.

És most nem azért vagyok itt, hogy bárkinek is magyarázkodjak, mert senkinek semmi köze, ahhoz, hogy én hogyan élek, de nem fogom tudni felfogni ezt a mérhetetlen irigységet. Középsulisként is több osztálytársamnak volt már kocsija és soha nem irigykedtem, hogy nekik van, nekem meg nincs és kénytelen vagyok gyalog járni. Attól nekem nem lett volna jobb.

Ha meg valaki el akar érni valamit az életben annak nem áskálódni és irigykedni kell, hanem átgondolni a dolgokat és tenni valamit az ügy érdekében, hogy az jobb legyen. Az irigység, a gonoszság és a rosszindulat soha nem vezet előre, azokkal változást nem lehet elérni, csak maximum azt, hogy az ilyen emberek mellett nem marad senki, aztán 15-20 év múlva siránkoznak, hogy milyen szar egyedül.

És most aki akar irigykedni az még megteheti, ugyanis most megyek majd be a Media Marktba, hogy vegyek egy polar szűrőt a fényképezőgépemhez.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s