A függőség

Young woman poses as drug addict.Sziasztok!

Remélem jól vagytok. Ismét elindult egy újabb hét és itt egy újabb téma. Ma a függőségekről szeretnék kicsit írni. Az egész onnan ered, hogy egyik youtuber ismerősöm küldött egy videót, amiben Own McKendry az RTL Klub vadonatúj kibeszélő showjában szerepel. Ez egy új fajta kereskedelmi szemét, szinte teljesen a Maunika só koppintása. Itt a függőségekről volt szó és Own-re próbálták ráhúzni azt, hogy ő számítógép függő csak azért, mert sok időt fordít a videózásra.

Ezek után úgy gondoltam, hogy nézzük is meg, hogy valójában mit is jelent függőnek lenni, itt most egy kicsit a wikipédia segítségét fogom igénybe venni.

Nézzük, akkor mi is a függőség:

Hétköznapi szóhasználatban a függőség szót a ragaszkodás, hozzászokás, szükséglet értelemben használjuk. A függőség jelenségének önmagában nincs pozitív, vagy negatív értéke, jelentését a kontextus adja, például a függőség egy csecsemő számára a túlélést teszi lehetővé – ez Fairbairn szóhasználatában az infantilis függőség. Amennyiben az érett függőségbe való eljutás sérül, kóros függőségi állapotok (szenvedélybetegségek, azaz addikciók), illetve kóros függetlenségi állapotok (autisztikus magatartás) alakulnak ki.

A szenvedélybetegség – másként addikció vagy kóros szenvedély – hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyt és környezetét is, mivel kényszeres viselkedési mintákból áll, melyekben a viselkedés irányítása, abbahagyása sikertelen. Pszichológiai értelemben véve a kóros szenvedély azt jelenti, hogy egy a hétköznapokban elterjedt és normálisnak vagy csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód mintegy elszabadul, dominánssá válik. Ugyanakkor bizonyos függőségtípusok, pl. a munkamánia sokkal elfogadottabb.

Ezek után tulajdonképpen mindenre mondhatnánk, hogy függők vagyunk. Természetesen hatalmas gond, ha valaki nikotin, alkohol, szerencsejátékfüggő, de ezeket az embereket sem szabad elítélni, hiszen egy kis segítséggel és hatalmas önakarattal ebből is ki lehet gyógyulni.

Nekem is vannak függőségeim, amik károsak. Most a fogyókúra miatt a Coca-Colat el kellett hagynom, de talán ez a legnagyobb függőségem. Képes vagyok akár napi 6-8 literrel is meginni és most is nagyon nehezen állom meg, hogy ne vegyek magamnak. Emellett kisebb apró szenvedélyeim vannak. Ilyen például a kávé, ami most rengeteget segít és reggelente hatalmas löketet ad, hogy beinduljon a nap. A cigivel is hadilábon állok jelenleg. Korábban ez is az egyik legnagyobb függőségeimhez tartozott, hiszen lapzárták alkalmával volt olyan, hogy 2 dobozzal is elszívtam. Azóta ez is megváltozott egy kicsit. Volt az életemben olyan időszak, amikor egyáltalán nem cigiztem, most pedig úgymond kocadohányosként vagyok számon tartva. 1-2 alkalommal, ha megkívánom, akkor elszívok 1-1 szálat, de egy doboz általában egy hétig kitart.

Az egyik legnagyobb szenvedélyem és függőségem az a munka. Bár a wikipédia szerint azt jól viselik az emberek és hamarabb elfogadják, de ez alól kivételt képeznek a családtagjaim és a barátaim, akik mindig rágják a fülemet, hogy minek dolgozok annyit és csak tönkreteszem magam ilyen fiatalon.

Sajnos ezen nem tudok változtatni és őszintén szólva nem is szeretnék. Imádok tanítani és hatalmas öröm, ha valakin azt látom, hogy az általam nyújtott tudást fel tudja használni a saját érdekében.

Egy picit visszakanyarodva a cikk elején említett Own McKendry-hez, akit személyesen nem ismerek és videói közül sem sokat láttam, szerintem az, hogy valaki a társadalom által megszokottnál több időt tölt el valamivel az még nem számít függőnek.

Az alkohol-, drog- és szerencsejátékfüggőség sokkal nagyobb probléma, mert ott az emberek nem csak önmagukat, hanem a családjukat, környezetüket is veszélyeztetik. Ha valakinek ilyen problémái vannak az bátran keressen fel egy szakembert és nem kell szégyenkeznie emiatt.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s