Daily blog #12 – Titanic kiállítás

Sziasztok!

Újra itt vagyok egy napi bloggal. Úgy vettem észre, hogy szeretitek ezeket a rövidebb napi írásokat. Igaz nem mindig sikerül naponta írnom, de amint valami nagyobb esemény történik az életembe egyből megosztom veletek.

Egy kicsit rendhagyóan indult a hetem, mert most kivételesen hétfőn is szabadnapos voltam. Egyetemi ügyeket kellett intéznem és emiatt szükségem volt egy extra szabadnapra, így kihasználtuk arra is az időt, hogy megünnepeljük Áron szülinapját. Hétfőn este a St. Andrea Wine & Sky Barban jártunk és nagyon finom koktélokat ihattunk gyönyörű kilátással egybekötve, tegnap pedig az ajándék második fele következett, ami pedig a Titanic kiállítás volt.

21122394_10208204647234512_1070945223324171529_oNagyon izgultam annak ellenére is, hogy 10 éve már láttam ezt a kiállítást, de akkor elég sok negatívum maradt az életemben. 2007-ben a Millenárison akiknek elővételes jegye volt azoknak is egy jó hosszú sort kell kivárniuk, majd rengeteg ember között tolongtunk kis helyen.

Idén másként ment ez a dolog. A héten megvettem a jegyeket és tegnap reggel ki is nyomtattam a CopyGuruban. 11:30-ra volt időpontunk, de kicsit hamarabb odaértünk. Egyből láttuk, hogy jó hosszú sor áll az épület előtt. Gondoltam is, hogy újra a régi nóta. Láttam, hogy kint áll a biztiboy és megkérdeztem, hogy muszáj-e kivárni a sort. Aztán kiderült, hogy a sor a pénztárhoz várt, mi mehettünk előre egyből és a 11:30-at ki sem kellett várnunk, egyből mehettünk. Induláskor kaptunk 1-1 belépőkártyát, amin egy valódi utasnak volt a neve és adatai és a kiállítás végén meg lehetett nézni, hogy az általunk kapott személy túlélte-e a katasztrófát, vagy sem.

Nagyon színvonalas volt az egész kiállítás, sokkal jobb volt, mint a 2007-es. Az egészben csak annyit bánok, hogy nem vittem fényképezőgépet. A honlapon azt írták, hogy nem lehet fotózni és a helyszínen derült ki, hogy mégis lehet, de vaku nélkül. Ez mondjuk lehet húzóerő, hogy újra visszamenjek és megnézzem. 🙂

Aki megteheti az menjen és nézze meg. Tényleg megéri. 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s