Csak, mert Nokia…

pageSziasztok!

Immáron már két hete, hogy újra Nokiát használok, és azt kell mondanom, hogy imádom. Az új Nokiák közül ez a 6-os modell, ami 5,5″ átmérőjű kijelzővel rendelkezik és egy elég stabil android operációs rendszer fut rajta.

Már egyik, korábbi cikkemben leírtam, hogy hosszú évekig Nokia mobiltelefonokat használtam és többé-kevésbé meg voltam elégedve mindegyikkel. Az első önálló mobiltelefonomat 2003-ban kaptam karácsonyra. Egy Nokia 3410-es készüléket, ami mai napig működik és használható állapotban van. Ez manapság már egy tipikus buta telefonnak számít, de akkoriban nagyon modernnek számított és egy kisméretű telefon volt. A 2000-es évek elején, a téglatelefonok után minden gyártó arra törekedett, hogy minél kisebb telefonokat gyártsanak. Emlékszem, hogy nagyon menőnek számított akkor a 3410, mert erre már lehetett letölteni egyedi, de még monofonikus csengőhangokat, háttérlogókat és képernyővédőket. Ezeken kívül 5 játék közül tudtunk már választani. Emlékszem, hogy egy brutál erős akkumulátor volt benne, hiszen, ha napi szinten játszottam rajta, akkor is csak hetente egyszer kellett töltenem.

Egészen 2006-ig használtam ezt a telefont, amikor ballagásomra kértem egy új telefont. Persze előtte nem kicsit kellett a szüleimet győzködni, hogy miért van rá szükségem. Szerettem volna haladni a korral és jó lett volna egy picivel komolyabb telefon, amiben már kamera is volt. Ekkor kaptam a Nokia 6020 készüléket, amit szintén nagyon szerettem, viszont olyan sokáig nem használtam, mindössze csak egy évig. Maga ez a készülék egy jó középkategóriás terméknek számított. Színes kijelzővel rendelkezett és 1,6 megapixeles kamerával volt felszerelve, de a true tone hangzást még nem biztosította, így csak polifónikus csengőhangokkal tudtunk ügyeskedni.

2007-ben érkezett meg hozzám a Nokia első okostelefonja, ami még nem érintőképernyős volt, de már Symbian futott rajta, ez pedig a Nokia E50 volt. A családban mindnki a csodájára járt,hiszen tele volt businnes alkalmazásokkal, felolvasta az SMS-eket és kiejtette a nevét annak, aki hív. Itt egy kicsit el kellett gondolkodni, hogy kit, hogyan írok be, mert kellemetlen is lehet a szituáció, ha valaki valami gúnynévvel van elmentve.

Majd két év után, 2009-ben volt lehetőségem először kipróbálni, hogy milyen egy érintőképernyős mobiltelefon. Ekkor kaptam meg az 5800 Xpress Music típust. Kinézetre nem volt a legszebb és strapabírónek sem volt mondható. A kijelzője 3,2″-es volt, tehát még ragaszkodtunk a kicsi, zsebben kényelmesen elférő készülékek mellett, viszont, ami nagyon elcsúfította az a vastagsága volt. Mindössze két évig használtam ezt a modellt is, annyi különbséggel, hogy a korábbi modelleket szívesen használtam volna tovább is, ezt viszont már vártam, hogy lecserélhessem.

A sorban következő típus a C6-00 volt, amin már egy stabilabb, de még mindig Symbian operációs rendszer volt található. Ezt a készüléket Finnországban, Poriban vettem, miután az 5800 végleg kimúlt. Az elődjéhez képest már vékonyabb volt és kommunikátor funkciójának köszönheten jobbra szétcsúsztatva, egy qwerty billentyűzet segítségével tudtunk böngészni. A Poriban vásárolt készülék egyedi kinézettel rendelkezett. A finn zászló színeivel borított készüléket büszkén használtam, akárhol megfordultam.

2013-ban érkezett a nagy áttörés a Nokia palettáján, amikor a Microsoft először betársult az okostelefon-gyártásba és ráhúzták a Nokiákra a Windows operációs rendszereket. Nagy reményeket fűztem hozzá, hogy a Symbian után jön valami jobb, de tévedtem. Sokkal rosszabb lett, a Windows egy iszonyatosan zárt rendszer. Nem engedte, hogy olyan csengőhangot állítsak be, amilyet én szeretnék, és a csempés elrendezés sem jött be. Ez volt az az időszak, amikor a Microsoft felvásárolta a csőd szélén álló Nokia telekommunikációs részlegét.

Számomra nagy érvágás volt a Nokia komáromi gyáregységének bezárása. Bár nem voltam a gyár dolgozója, de a Komáromi Magyar-Finn Baráti kör miatt többször jártam bent és finn csoportokat is vezettünk a termelésen.

3 év telt el Nokia nélkül…

Első körben egy Samsung mobiltelefont vásároltam, ami fél év alatt megadta magát. Mindig is viszolyogtam más gyártóktól. A Samsungtól meg pláne, de adtam neki egy esélyt. Kár volt.

Egy rövidebb ideig a régebbi Nokiámat használtam, amikor megláttam, hogy létezik Asus telefon. Nagyon megörültem, hiszen az Asus termékeivel nagyon meg vagyok elégedve. Idáig minden laptopom Asus volt és ezért választottam telefonban is ezt a márkát. Egyáltalán nem volt csalódás, életem egyik legjobb döntése volt. Egy nagyon stabil operációs rendszerrel rendelkezett és egy nagyon jó akkumulátorral, amit háromnaponta kellett csak tölteni. A telefon végét sajnos egy leejtés okozta, amikor a kijelzője teljesen betört és több szerviz meglátogatása után mindenhol azt mondták, hogy nem tudják javítani, mert ritka Magyarországon.

Tavaly nagy örömömre beharangozták, hogy a Nokia újra előrukkol a telekommunikációs részleggel, miután a Microsofttal kötött 3 éves “megnemtámadási” szerződés időtartama lejárt. A finn cég bejelentette, hogy a klasszikus készülékek mellett, elkezdik az okostelefonok gyártását, amiken Android operációs rendszer fog futni. Első körben a Nokia 3, 5, 6 és 8 modelleket dobták piacra.

Már régóta gondolkodom, hogy szeretnék újra nokiás lenni, de a Microsoftos bukás után kicsit kétkedve álltam hozzá a dolgokhoz. Egyszer csak a MediaMarktban megláttam, hogy ki vannak állítva ezek a készülékek és megnéztem, megtapiztam, kipróbáltam mindegyiket és a Nokia 6 egyből a “szerelmem” lett. Akkor elhatároztam, hogy a jövőben beszerzek egyet. Aztán végül a szüleimtől kaptam meg karácsonyra, mert elegük lett abból, hogy folyamatosan rinyálok, hogy vágja az ujjamat a kijelző miközben használom a telefont.

Összességében szerintem a Nokia 6 egy nagyon jól összerakott modell lett. Külön tetszik benne, hogy fémvázas az egész és ha felemelem, azért érezni is lehet benne, hogy nem spórolták ki belőle az anyagot. Ezen kívül az operációs rendszer és a menüfelépítés is klasszikus nokiás. Régen azt mondták, hogy a Nokia a hülyék telefonja, hiszen olyan egyszerű kezelni, hogy mindenki megérti. Most azért egy kicsit összetettebb a dolog, de az tény, hogy a kezelése talán az egyik legkönnyebb.

Remélem, hogy a Nokia ezáltal újra világelső tud lenni, és habár Nokia gyár már nem lesz Komáromban újfent, azért jó tudni, hogy a finn cég, azért még mindig jelen van. 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s