“Majd visszasírod…”, avagy bizonyítvány és érettségi láz

Sziasztok!

Itt van a május vége, dög meleg van és már mindenki a tervezett pihenést várja. Az írásbeli érettségik már lementek, természetesen mindenki a szóbeli vizsgákra készül, az iskolákban meg már számolják vissza a heteket a nyári szünetig.

Sokszor lehet hallani az idősebbektől, amint a frissen érettségizőknek mondják, hogy majd visszasírják azokat a boldog általános-, és középiskolai éveket, mert az egyetemen, vagy a nagybetűs életben sokkal nehezebb dolgokkal kell megbirkózniuk, mint egy kis érettségi.

Én most kimondom az igazat. Ez nem más, mint egy klisé f*szság. Már bocsánat, hogy még cenzúrázva is ilyen obszcén módon fogalmazok, de soha nem éreztem azt, hogy annyira hiányoznának a köznevelésben eltöltött évek. Mindegyiknek megvoltak a szépségei és a sötét foltjai is. Magam részéről sem az óvodát, sem az általános-, sem a középiskolát nem csinálnám újra. Mindegyiknek örültem, amikor véget ért, és soha nem vágytam vissza. Amióta egyetemre járok, tapasztalom azt is, hogy az ottani vizsgák már sokkal magasabb szintű vizsgák, mint egy érettségi, de nem sírom vissza. Most ez van, ezt kell csinálni. Az idő halad előre, s kár keseregni azon, ami már elmúlt. Ez igaz a korábbi tanulmányokra, iskolákra is.

A másik olyan dolog, amit mindig észreveszek azok a szülők reakciói a csemetéjük tanulmányi eredményeikkel kapcsolatban. Pár éve már írtam erről egy cikket, de nem olyan régen Bihari Viki (Tékasztorik) a Facebook oldalán vetette fel újra a témát. A június mindig az az időszak, amikor a szülők töltögetik fel a közösségi pöcegödörre, hogy kinek milyen szuper gyereke van.

Nézzünk meg pár fokozatot a szülői hencegésből:

  1. Az a fajta szülő, akinek kitűnő a gyereke és külön fajta dicséreteket kap. Ezek a szülők általában 3-4 fotóval megosztva (gyerek, oklevelek, 5-ösökkel tele bizonyítvány), hosszú sorokon keresztül ecsetelik, hogy milyen átlagon felüli kis magyarokat hoztak a világra. Természetesen a legtöbb esetben a gyengébb képességű osztálytársak, és a nem legtrendibb szülők megalázása sem maradhat ki.
  2. Vannak a normálisabb szülők, akiknek bár a gyerekük kitűnő lett, ezt nem ecsetelik órákon keresztül, nem csatolnak képet se bizonyítványokról, se oklevelekről.
  3. A közepes, vagy “csak” jó, de nem kitűnő gyerekek bizonyítványát már nem menő mutogatni a közösségi hálón, mert az nem kitűnő.
  4. Eltelt egy újabb év, nem is lett olyan rossz a bizi, de nem is olyan jó. Vannak kettesek, hármasok, de vannak négyesek, ötösök is. A kettest nem kell mutogatni, mert az ugye ciki.
  5. Végül, de nem utolsó sorban van az az eset, ahol nagyobb számban szerepelnek elégséges osztályzatok a biziben, vagy akár egy bukás is becsusszan. Ezek a szülők általában még az évzáróra is csak lábujjhegyen mennek be, vagy be sem mennek, mert szégyenkeznek a csemetéjük miatt.

Szerintem akármilyen is egy gyerek bizonyítványa a szülőnek nem lenne szabad szégyenkeznie. Én soha nem voltam egy olyan extrán jó tanuló, vegyesek voltak a jegyeim. Az általános iskolai felső tagozatos osztályfőnököm még a ballagás előtt is azt mondta, hogy semmire nem fogom vinni, most ezért jó néha az orra alá dörgölni, hogy nem lett igaza. Mind általános-, mind középiskolában nagyon gyenge voltam a reál tárgyakból és bizony megesett, hogy félévkor az ellenőrzőbe bekerült az elégtelen osztályzat is. Hetedik osztályban félévkor matematikából, középiskolában pedig kilencedik osztályban félévkor fizikából buktam meg. Mindezek ellenére csak mondhatom azt, hogy vittem valamire.

IMG_8862

Szüleim általános iskolában nem kezelték jól azt, hogy felső tagozatba kerülve az új tantárgyakból nem úgy szerepeltem, mint alsó tagozatban. Fizika, kémia és a biológia sajnos mind olyan tantárgyak voltak, amiket nehezebben tudtam megtanulni. Bár, ha ma már letagadnák, azért egyszer megkaptam a barátaink matematika versenyen elért eredményei után, hogy bezzeg én mikor fogok részt venni megyei matek versenyen, vagy akármilyen versenyen is.

Középiskolára viszont már elfogadták, hogy nekem a humán tárgyak mennek jobban, és ha kettes lett a matek vagy a fizika, akkor már csak vállat vontak és nem szégyenkeztek tovább. Biztos vagyok benne, hogy több szorgalommal tudtam volna jobb eredményeket is elérni, de tisztában voltam vele, hogy nem ilyen területen szeretnék elhelyezkedni, ezért inkább a nyelvtanulásra és a művészetekre koncentráltam.

Szóval kedves szülők kérlek titeket, hogy sose szégyenkezzetek a gyerekeitek miatt csak azért, mert esetleg rosszabb jegy került a bizibe, mint amit ti elvártatok volna. Attól, hogy valakinek nem lesz szín 5-ös érettségije még lehet belőle sikeres ember. A lényeg, hogy mindenki azon a területen helyezkedjen el és mindenki olyat dolgozzon, amihez kedve van és szívesen csinálja. Sőt, sok esetben még az elégséges osztályzatra is büszkének lehet lenni. Mindenesetre én nagyon büszke voltam, hogy matekérettségimre úgy kaptam kettest, hogy nem kellett szóbeliznem belőle.

Nagy dilemma szokott lenni nyolcadik után, hogy hová menjen a gyerek. A szülők ilyenkor hajlamosak saját vágyaikat kiélni a gyerekeiken, és bár a gyerek lehet szakmát szívesebben tanulna, a szülő belekényszeríti a gmináziumba, mert szakmunkásnak lenni ciki. Szerintem egyáltalán nem, sőt jó szakmunkásból marha nagy hiány van az országban, de erről egy másik cikkem szól.

Sajnos most nem tudom befotózni az érettségimet, mert Komáromban van, viszont megosztom veletek az elért eredményeimet. Számomra az érettségi kicsit kacifántosabb volt, mert előrehozott érettségiket is tettem, mielőtt elvégeztem volna a középiskolát és az egyetemi felvételim miatt is csináltam egy szintemelő vizsgát angolból 2013-ban (nem fogadták el a nyelvvizsgámat) és 2017-ben történelemből (plusz pontok miatt, hogy átvegyenek az ELTE-re).

Érettségi eredményeim (kronológiai sorrendben):

  • Angol nyelv (2007) – középszint – 96% – jeles
  • Földrajz (2008) – középszint – 61% – jó
  • Történelem (2009) – középszint – 60% – jó
  • Matematika (2010) – középszint – 39% – elégséges
  • Magyar nyelv és irodalom (2010) – középszint – 58% – közepes

Szintemelő vizsgák eredményei:

  • Angol nyelv (2013) – emelt – 100% – jeles
  • Történelem (2017) – emelt – 68% – jeles

Amint láthatjátok nem voltam mintadiák, de nem érzem azt, hogy a szüleimnek bármikor is kellett volna emiatt szégyenkezni. Manapság meg minden nagyképűség nélkül elmondhatom, hogy egyáltalán nem kell szégyenkezniük miattam. Szakmát szereztem, egyetemre járok, mellette dolgozom óraadó tanárként.

Talán azzal zárnám az egész cikket, hogy nem mindig azok lesznek a legsikeresebbek, akik csak a tökéletességre hajtanak.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s