Daily blog #33 – Fogyókúra még mindig

efficient-weight-lossSziasztok!

Remélem jól vagytok. Én egyre inkább kezdem megint jól érezni magam a bőrömben, amióta megint elkezdtem odafigyelni arra, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy zsírdisznó. Kezd újra laposodni a hasam és az oldalhájam is húzódik vissza, hála a heti 3 edzésnek, Johinak és annak, hogy nem zabálok össze minden szart.

5 hete fogyókúrázom újra és majdnem 96 kilóról indultam, most 88-89 kiló között ingázom, és továbbiakban szeretnék még minimum 13-14 kilót fogyni. Mivel megtapasztaltam, hogy milyen dagócának lenni, ezért soha többé nem szeretnék arra a szintre eljutni, úgyhogy inkább még most próbálok tenni ellene.

Az első nagy fogyásom az 4 éven keresztül tartott, ez idő alatt összesen 72 kilótól szabadultam meg. Ez a súlyveszteség elég drasztikus módon következett be, amit soha senkinek nem ajánlanék, mert nagyon veszélyes. Konkrétan kiéheztettem magam.

Na, de most hogyan fogyókúrázom úgy, hogy nem éhezek és nem okozok magamnak újra gyomorfekélyt? A válasz nagyon egyszerű: kajálni kell, de nem mindegy, hogy mit, hogyan és persze, hogy mennyit. Elsősorban a legfontosabb, hogy mindig reggelizni kell, különben a szervezetnek nem lesz energiája a nap első felében. Ha kimarad a reggeli, akkor borul az egész nap. Nekem a reggeli általában egy tonhalas, vagy pármai sonkás szendvicset jelent. Próbálok odafigyelni rá, hogy inkább barna kiflivel legyen és természetesen a kávé sem maradhat ki.

Sajnos az ebédemre nincs fix időpont, minden nap máskor tudok ebédelni, van olyan, hogy délben kell ennem, de előfordul az is, hogy csak délután kettőkor jutok el a napi fő étkezésig. Legtöbbször csirkemellet, vagy halat eszem, rizs, bulgur vagy zöldségkörettel. Ilyenkor is figyelek arra, hogy a szokásos egytányéros adagomat lecsökkentem háromnegyed adagra. Délutánonként pedig egy Biotech USA zerobart szoktam megenni, hogy ne érezzem magam éhesnek. Tegyük hozzá még az íze is tök jó. Este 7 után pedig már tilos enni.

Azt még meg kell említenem, hogy sosem arról voltam híres, hogy vigyázzak magamra és ez most sem sikerül. A fogyás érdekében mindenre képes vagyok. Két olyan dolgot használok, ami sokat segít fogyni. Az egyik a kávé. Egy nap 4-5 kávét megiszom laktózmentes tejjel és ezen kívül a Biotech USA Thermo Drine liquide készítményét használom, hogy gyorsabban pörögjön az anyagcserém.

Az étkezésen kívül a testmozgást is intenzívebbé tettem, ugyanis most szinte minden szabadidőmet az Arnold Gym-be töltöm és Johi ajánlására olyan gyakorlatokat végzek, amik elősegítik az alakformálást és a fogyást.

Jövő hétvégén esküvőre megyek és elhatároztam, hogy addigra újra 85 kiló leszek. Ehhez jelenleg 3 kilót kell fogynom, ami azt jelenti, hogy az eheti szombati csalónapomat kihagyom és mellette minden szabad percemben valami gyakorlatot fogok végezni. Július 18-ra, amikor Poriba megyek már remélhetőleg szép gebe vékony leszek újra. 😀

Most pedig indulok Komároma tanítani, de előtte még bedobok egy kávét. 😀

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s